Verhetetlen ajánlattal robbant be az autópiacra a Renault Clio

A történelem legnagyobb darabszámban gyártott francia autója tavasszal érte el a 16 milliós darabszámot, mostantól pedig a modell ötödik generációjának frissített változatával írja tovább elődei sikertörténetét.

Az új Renault Clio a Nyitrai Csoport pécsi, szekszárdi és nagykanizsai autószalonjában várja azokat, akik kompakt méretű, ám akár teljes értékű családi autóként is helytálló, bőségesen felszerelt, a legújabb fejlesztésekkel ellátott, takarékos autót keresnek.

Az akkori divatnak megfelelően kissé szögletes első generáció megjelenése óta eltelt 33 éveben a Clio egyik ütőkártyája a vagány formaterv lett. Az új modellt azonnal felismerhetővé teszi a félgyémánt alakú első menetfény, ezzel a márkának sikerült egyedit alkotnia azon a területen is, ahol az utóbbi években már szinte minden formát kipróbáltak a gyártók. Mindezt azzal a francia formatervezőkre jellemző eleganciával, ami a karosszéria számtalan pontján ugyancsak visszaköszön. Különlegességnek számít az esprit Alpine kivitel, amely Forma-1-es utalásokkal, egyedi feliratokkal, egyedi kék fényezéssel, és palaszürke kiegészítőkkel teszi sportossá a modellt.

A tekintetet vonzó menetfény felett már alapárért „Pure Vision” névre hallgató LED fényszórók világítanak. A Clio hátulján pedig visszatért a korábbi nagy tuning-kedvenc, az átlátszó lámpabúra. Természetesen a XXI. századi technikával és minőségben, így a jégfehértől a lángvörösig tartó paletta mindegyik színével tökéletesen harmonizál.

A két lámpatest között épphogy négy méter felett van a Renault Clio hossza, ami azt jelenti, hogy a kisautó kategória határán egyensúlyozva, városban még mindig fürge és helytakarékos a Renault Clio, ugyanakkor belül meglepően tágas. Beszédes adat a csomagtér mérete, a benzines modelleknél 382 liter, ami nagyobb, mint az első Megane raktere volt. Elöl szintén tágas a Clio, hívogató ülések várják az utazókat, és a hátsó sorban is elég a hely, akár hosszabb országúti túrákhoz is.

A belső térben ismét az esprit Alpine jelenti a csúcsot, kék varrások a kárpitozáson, dombornyomott motívum az ülések háttámláján, alumínium pedálok és Alpine felirattal ellátott belső küszöbvédő elemek alapozzák meg a hangulatot. A műszerfalon és az ülések szélein megjelenő francia zászlók és a kormánykerék kék-fehér-piros varrása teszi teljessé az élményt. Ugyanakkor a felszereltégi lista másik végén elhelyezkedő authentic kivitel is képes arra, hogy meglepődést okozzon, mégpedig azzal, hogy a kedvezményes 5 999 000 forintos alapárért is komplett felszereltséget ad. Menetstabilizáló, emelkedőn elindulást segítő rendszer, teljes légzsák-készlet, aktív vészfékező, követési távolságra figyelmeztető rendszer – ezek mind-mind alapárért kerülnek a Clióba, de ezzel még messze nem végleges a lista.  A tempomat, a sebességkorlátozó, a táblafelismerő, a sávelhagyás figyelő rendszer, kiegészítve az aktív vészfékező és követési távolságra figyelmeztető rendszerrel, kényelmi téren pedig a klímaberendezés és a 7”-os színes TFT műszeregység is ott van minden Clióban.

Egy szinttel feljebb az evolution felszereltség már tolatóradart, bőrhatású kormányt, Easy Link 7″-os multimédia rendszert és még szebb üléskárpitokat is tartalmaz.

A címben említett verhetetlen ajánlat a Winter edition kivitel. Hibátlanul működő automata Renault kártya jár ehhez a felszereltséghez, amelyet elég zsebben tartani, és a Clio automatikusan nyitja és zárja az ajtókat. A fűthető első ülések természetesen nem maradhatnak ki egy Winter fantázianevű felszereltségből, de a tolatókamera és a vezetéknélküli okostelefon tükrözés is a csomag részét képezi. Mindezt gyakorlatilag ingyen, hiszen a második felszereltségi fokozat többi elemét is tartalmazza ez a limitált széria, ami ráadásul fix 5.9 százalékos THM-mel rendelkező, forintalapú finanszírozással is elérhető a Nyitrai Csoport Renault márkakereskedéseiben.

A további felszereltségi szinteken (evolution, esprit Alpine) nagyobb központi kijelző, Google alapú okos navigáció, és sok más divatos és hasznos extra kerülhet a Renault Clióba. Jó hír a márkahű Renault tulajdonosoknak, hogy a jól ismert multimédiás kezelőszerv is ott lapul a kormány mögött. Nekik nem kell magyarázni a kis kiegészítő hasznosságát, a márkát nem ismerők pedig pillanatok alatt megszokják az évtizedek óta bevált megoldást. Emellett a kormányról is elérhető számtalan funkció, és a középkonzol kijelzőjén is könnyen megtalálhatóak a különféle beállítások. Ezekből pedig van bőven, a Renault Clio teljes mértékben személyre szabható, a multi-sense rendszerrel pedig egy gombnyomással is válthat a vezető az üzemmódok között.

Sokan azt gondolják, hogy a kisautókba elegendő a gyengébb erőforrás, mert a városban, elővárosban, országúton amúgy sincs szükség nagy tempóra. A cáfolat erre maga az új Renault Clio, amely már az SCe 65 névre hallgató alapfelszereléshez járó benzinmotorral is meglepően fürge. Az igazi persze a TCe90, a kis turbós benzines 90 lóerős, emellett 160 Nm nyomatékra képes, ezzel pedig tényleg hegyi patakban cikázó pisztrángként siklik a Clio a városi forgalomban. Az országút és az autópálya sem fog ki a motoron, a hab a tortán pedig a fogyasztása, ami hajszálnyival még az alapmotornál is alacsonyabb. A Winter edition széria is ezzel a motorral készül, így válik teljessé ez a csomag.

Érdemes megemlíteni a dízelváltozatot is. Ugyan ma a dízelek messze nem olyan kelendőek, mint néhány évvel ezelőtt, ám a sokat autózók jól tudják, hogy több olyan felhasználási terület van, ahol még mindig ez a hajtásmód a legjobb választás. A Renault a hosszú évek óta tökéletesített 1.5-ös DCi 100 lóerős változatát építi a Clióba, és nem véletlen, hogy ma már úgy jellemzik az autós szakmai berkekben ezt az erőforrást, mint örökéletű darabot. A gázolajos erőforrással ideális ingázó, vagy céges ügyintéző autó a Clio.

Ahogyan a felszereltési szintek csúcsán az esprit Alpine változat, úgy a hajtásláncok elején az E-Tech full hybrid 145 modell foglal helyet. Az öntöltő hibridrendszer 1600 köbcentis benzinmotort és 50 lóerős elektromotort kombinál, olyan innovatív megoldással, amelynek azóta sincs párja a világ autópiacán. A Renault megoldása a hibridek hagyományos erényei – az alacsony fogyasztás és károsanyag kibocsátás-, mellett azért figyelemreméltó, mert szinte észrevétlenül működik, a vezetési élmény olyan, mint egy jól hangolt, erős automataváltós járműben.

Vonzó és modern autó lett az új Renault Clio, amely nem csak belső térkínálatában lépett ki a kisautó kategóriából. Akár húszféle vezetéstámogató rendszerrel, háromféle meghajtásmóddal számtalan esetben ideális választás, amelyet most a Winter modellek és a kedvező finanszírozás tesz megkerülhetetlenné. A Nyitrai Csoport Renault márkakereskedéseiben már megtekinthető és kipróbálható az új Renault Clio.

Megosztás

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft.

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Pólus Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Pólus Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Pólus Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft.

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft.

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft.

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft.

Értékesítés és szerviz

Értékesítés

Nyitva tartás

FX Autóház Kft.

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Autó-Largo Kft.

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Autó-Largo Kft.

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Márkakereskedés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Márkaszerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

FX Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

Nyitrai Autóház Kft

Értékesítés és szerviz

Nyitva tartás

AUTOPLAN - Nyitrai Csoport Kft.

Értékesítés

Nyitva tartás

Nagy februári készlettisztítás! 

Válogasson azonnal elérhető kínálatunkból 2026.02.01. és 02.28. között, akár 4 000 000 Ft kedvezménnyel!

Nagy februári készlettisztítás! 

Válogasson azonnal elérhető kínálatunkból 2026.02.01. és 02.28. között, akár 4 000 000 Ft kedvezménnyel!